A Badacsony szíve - avagy a Kisfaludy-kilátón is túl. (2. rész)

Tehát felértem...hova is? A kilátó ponthoz! Hogy is mondjam...ezelőtt még nem hallottam róla, hogy ilyen is létezik. Azt előzetes kutakodás során levettem hogy van pár kukucskáló pont, de itt se nem kilátót, se nem pontot nem láttam a környékbe sem. Kicsit elveszve éreztem magam. Hamar megvilágosodtam amikor észrevettem, hogy jobbra van egy kis út még egy kicsit fölfelé (merre máshova...). Kisétáltam az út végére, éééés... az állam gyorsan lentebb csúszott a helyéről. Mesés táj tárult elém, ahol a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, és a Szent György-hegy mosolygott rám lelkesen. 

Ez a pont elég meredek...már a szó legszorosabb értelmébe véve természetesen. Az ember védelmére egy nem túl stabil fakorlát vigyáz, azon túl nem érdemes merészkedni, mert sajnos minket nem áldottak meg szárnyakkal. És ebben hinni sem érdemes...

Mivel nagyon hideg volt, nem időztem sokáig a ponton. A képen szép napos idő látszik, én viszont fák fedte árnyékos részen vacogtam. És még így is 1 km volt az igazi nagy célomig... így hát neki indultam. Fehér zsepit lobogtatva fordultam vissza, és még lőttem egy képet az árnyékba burkolózott korlátokról, amik a tanúhegyekre rajzolnak mintákat. 

A Ranolder-kereszt felé vettem az irányt. Pár szó róla:

A Badacsony délnyugati oldalán áll, 400 méter magasságban, 1857 óta. A kőkeresztet alapítójáról, Ranolder Jánosról, a veszprémi püspökről nevezték el. A kereszt Magyarország egyik legismertebb műve, illetve nagy idegenforgalmi látványosság. Itt született a Harangozó Börc mondája is, ami a badacsonyi népköltészet egyik legnagyobb ékessége. Az elnevezés a kereszt alatt elhelyezkedő sziklapadot jelöli, amely egy része szabadon nyúlik ki a levegőbe. Úgy tartják, hogyha a sziklának a szabadon lógó részét megütik egy kalapáccsal, egy harang kondulásához hasonló hangot hallat, amely messzi-messzi elhallatszik a magasban. 

A hagyomány szerint a püspököt annyira elvarázsolta a helyről elé táruló panoráma, hogy meghagyta, hogy a hegy tetejére állíttassanak egy hatalmas keresztet, hogy az oda látogatóknak eszébe jusson, hogy ilyen csodálatosat csak a jó Isten alkothat. 

Na de először, pár szót a kereszthez vezető útról.

Itt már vészesen kezdett leesni a vércukrom. Nem tudom hány km-nél lehettem, de úgy éreztem, hogy nem bír el hirtelen több emelkedőt a lábam utántöltés nélkül. Szerencsémre pont egy mesés ösvény közepén találtam magam. Még a lehullott őszi avartakaró, mókusok, madárcsicsergés... leültem hát egy farönkre, elővettem az elemózsiám, és vártam a fehér lovon érkező hercegre. No megelégedtem volna a lóval is a lábfájdalmamat érezve, de azért megbocsájtottam volna, ha csak a nyereg mögé szorulok. :) 

A meseerdő:

A ló végül nem érkezett meg, így kénytelen voltam összeszedni magam a továbbiakra. Nem kellett már sokat baktatnom, hogy a csúcsra érjek. Kb. 900 kínzó méter volt még fölfelé. Amikor már kezdtem feladni, hirtelen felcsillant a reménysugár, a fehér kereszttel. Sokat nem gondolkodtam, szaladtam le a kőhöz, és mivel egyedül voltam hasra vágódtam rajta, és bámultam a nem mindennapi tájat, és a fagyos Balatont. Azóta ez a kedvenc helyem, és kiborulok, ha nem engednek oda. Ezért megyek inkább télen...

No, beszéljenek a képek, én azt mondom:

Sokáig pihengettem ott, ezzel a látvánnyal igen nehéz betelni, és a nap melegítő sugarai életmentőek voltak a fáradt izmaimnak. Olyan órányi fetrengés után feltápászkodtam, összeszedtem magam, és búcsút intettem a fenséges panorámának. 

Innen mindössze 100 méterre találunk egy esőbeállót, nevén Egry József kilátót. A tetejéről még egyszer körbetekinthetünk, aki még nézegetné az előbb látottakat. 

Egry Józsefről pár szót:

"Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, amikor festek."
"Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját."

Magyar avantgárd festő. 1883. március 15-én született, Zalaújlakon. Az első világháborúban súlyos balesetet szenvedett. A csatatérről a badacsonyi hadikórházba került lábadozni, ahol megismerte az önkéntes ápolóként dolgozó későbbi feleségét, Pauler Juliskát.a 20-as években kezdett el a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte expresszionista szimbolikával festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell technikát dolgozott ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson. Mindig a fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája.

Egészség-romlása miatt (ami részben a háborús sérülései miatt következett be) olaszországi utakra ment. Taormina (1930) majd Nervi (1938) című művei ezekről az utakról származtak. Az ottani erős fények megszilárdították elképzeléseit.

Művei egy témát variáltak, legfőképp a balatoni tájat.

Utolsó befejezett alkotása az Aranykapu (1944).

1948-ban Kossuth-díjat kapott.

1951-ben Badacsonyban halt meg, a badacsonytomaji temetőben nyugszik, emlékét mai napig egy szobor őrzi a badacsonyi kikötőben (Marton László és Papp Zoltán építészek alkotása).

Íme egy kép magáról a kilátóról:

Azt hittem a nehezén túl vagyok. Elvégre innen már csak lefelé kell menni. Továbbindulva hamar megláttam a táblát, ami a bujdosók lépcsője felé mutatta az irányt. Mindjárt mesélek róla...

Út közben megpillantottam egy egyedül árválkodó márvány táblát, egy csodaszép faragvánnyal, ami egy látszólag Uri Hölgyet hivatott ábrázolni. Hamar kiderült, hogy Mária Henrietta belga királynéról van szó, aki 1870. augusztusában megtisztelte a hegyet a jelenlétével. Magyarországon nevelkedett, nagyon szerette a művészetet és a lovaglást. Ezzel engem már megvett magának. Az emléktábla szerint ökörszekéren érkezett (ez felvetett bennem némi kérdést...), és nagyon élvezte ottani látogatását. Olyannyira, hogy gitározott, és magyar nótákat énekelt. Hát, nekem itt már nem sok kedvem volt dalolászni...

Nos, bujdosók lépcsője. Emlékeztek? A történet legelején írtam nektek, hogy megérzésem szerint nagyon jó irányba indultam el.  Mondjuk úgy, hogy a 464 lépcsőfok kicsit erős kihívás lett volna mindjárt a legelején, bár lehet érdemes túl esni ezen hamarabb. Az igazsághoz tartozik, hogy lefelé sem kímél, rendszeresen sportoló ember vagyok, mégis sírósra mozgatta a térdkalácsaimat. Van pár pihenőhely, amit ilyenkor úgy gondol az ember, hogy maga a Jóisten varázsolta oda. Ezeket a kuruc kor nevezetes személyeiről nevezték el. Tessék elmenni, és megcsodálni őket élőben! :) 

Fentről indulva egy csodálatos közösségi hely indítja az embert nem kímélő túrát. Tehát két választásod van. Vagy körbehurcolod a Badacsonyon a szalonnát (meg hát ki mit akar) és feltöltöd magad mielőtt lemész, vagy önmarcangoló módon felcipeled a lépcsőcunamin, és ha még van erőd megsütni, megeszed. A legjobb megoldás mégis az lenne, ha repülővel dobná le valaki...vagy az ökör! Hát persze... Mária Henrietta királynénak helyén volt az esze...!

Leértem, és úgy gondoltam, hogy 2-3 perc, és visszaérek a Rózsakőhöz, onnan pedig nemsoká a kocsihoz, ami megváltásként szolgál a lábaimnak. Ezután jött a kegyetlen igazság. A tábla, ami közölte velem, hogy maga a kő is még 1,2 km. Lesápadtam, és hangos "MENNYIIIIII?"  kiáltással felidéztem a lottó legismertebb tévéreklámját. 

Azt viszont nem gondoltam, hogy ez az út is rejt még csodákat, és hasznos tartalmakat, így hamar meglett bocsájtva a történet. 

Az első érdekesség a kőzsákok voltak. Amit egy régi rozsdás tábla árul el nekünk az út mentén:

"A felszínre tört bazaltláva gyorsan hűlt ki. A hirtelen hő és térfogatcsökkenés hatására a láva függőleges és vízszintes síkok mentén szilárdult meg. az így kialakult oszlopokat, "kőzsákokat" a szél és víz formálták, mállasztották. A leomlott bazaltoszlopok törmelékéből kőfolyások, "kőtengerek" alakultak ki."

További infóim szerint az alakjuk hasonlít a jól megtömött zsákra, innét ered a népi elnevezés. 

Aki szereti a milliónyi bazalt látványát és a rengeteg gyíkot akik a kövek között rohangálnak (fürge, fali, zöld és pannon gyík), azoknak mindenképpen ajánlom közelebbről is megszemlélni a dolgokat. Akik nem rajongnak értük, ők se ijedjenek meg, az útra nem gyakran merészkednek ki villámlábú barátaink. :) 

Előre az út irányába tekintve pedig mesés panoráma tárul elénk ismét, amit a Balaton, a szőlő, és a csöndes pincék látványa tesz igazán tökéletessé.

Még egy kép a kőzsákokról:

Valljuk be, ilyen környezetben az ember észre sem veszi a még előtte álló hosszú métereket. 

Egy kicsit lentebb érve ismét egy tábla fogad minket, amely a badacsonyi szőlőművelésről ejt pár érdekes történetet. 

A panoráma innen lentebbről is ugyanolyan szép, azért mindenkinek ajánlom, hogy felküzdje magát a tetőre. Az ember ha csak egy kis időre is, szabad madárnak érezheti magát, aki ura ennek a csodálatos tájnak. 

A téli túrákhoz jó tanács a réteges öltözködés, a meleg ital, és akkor se vetkőzzetek lejjebb, ha ki vagytok melegedve. Én csak félig ügyeltem a dolgokra, másnapra 39 fokos lázat is kaptam az izomláz mellé amit legfőképp az okozott, hogy napon 13 fok volt, árnyékban -2. 

Mindezek ellenére bátran ajánlom a túrát mindenkinek, akik már kicsit jártasabbak a nagy menetelekben. Akik nem, ők pedig csemegézzenek az összeállításból, mindenki megtalálja a magának valót! 

Egészen a kő előtt még egy aranyló oltár fogadja a megfáradt túrázót, amihez tartozik egy tábla is. A táblára írt gondolatokkal zárom a cikket. 

Kellemes időt, és feledhetetlen panorámát kívánok kedves túrázó társaim!

"Szeressetek úgy, ahogy még eddig nem. 

 Szeretetben éljetek, és gyógyultan ébredjetek.

 Éljetek szerető családban, áldással gazdagon,

 hogy a szeretet világossága ragyogjon minden napon."