A Balaton és a bor mögött...ki is vagyok én? (Avagy nem nőies hobbik - 2. rész)

Sohasem volt közöm a Balatonhoz, a szőlőkhöz végképp nem. Egy átlagos családba születtem, egy nagy város közepére az Alföldön. A családban sem foglalkozott senki sem kiemelkedően a mezőgazdasággal, de amikor már mászó koromban a virágföldet ettem, lehetett sejteni előre a sorsomat. 

Ezután ez folytatódott...nagymamáméknak volt egy kertje, ami tele volt minden jóval, ami egy magamfajtának kell. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor odaértünk, köszönni sem mentem be, 5 perc múlva a tyúkok között találtak meg. Fél óra múlva pedig az ól tetején, cseresznyével tömött szájjal, később pedig a burgonya közepén ülve szedegettem le őrült nagy lelkesedéssel a krumplibogarakat egy befőttes üvegbe. Mamámék örömére, ennél hatékonyabb rovarirtást aligha talál az ember lánya.
Összefoglalva nem sokat töltöttem a városban. Ha nem volt mama kertje, volt a lovarda. Télen-nyáron, mindig. Képes voltam egész nyarakat végig gürcölni napi egy óra lovaglásért. Vérbeli gyerekkor volt. Visszatérve...

Sohasem volt közöm a Balatonhoz, ezt állítottam az elején. Valahol mégis. Nem bírtam elviselni ha nyaralás után elhoztak onnan, ott éreztem magam igazán otthon. Tudjátok, nem olyan sóvárgós, jaj de itt jobb érzés, hanem az az igazi home feeling. Minden rossz és jó tulajdonságával együtt. Aztán ez cél lett, célból pedig valóság. Így kezdődött eddigi életem legcsodálatosabb három éve, amiről a blogom is szól. Kirándultam, Balatont jártam, írtam, és megint elkalandoztam.

Visszatérek. Hogy ki is vagyok én? A becsületes szakmám agrármérnök. Nem volt kérdés hogy ennyi földtúrás és trágyanyalogatás után hivatalossá tegyem ezt a meghitt viszonyt. Persze minden agrárosnak van egy dilije. Vagy a növény, vagy az állat, a genetika, a mikrobiosz, a talajtan....nekem a szőlő. Ebből aztán jönnek a mára már megszokott megszólások: "Aztaaaaa... de az nem pasiknak való? Nem félsz bepiszkolni magad? Hallod, jó beleválasztottál." - Igen köszi, tudom. Meglepő, de terepen nem preferálom a simulós farmert, és a cuki cipellőket. Téli napokon néha úgy nézek ki gumicsizmában és ipari esőkabátban, mint egy troll. De hát ezek a szakma szépségei...és én élvezem!

Tehát a következő feladat a továbbképzés volt. Így lett belőlem borbíráló. Tudjátok, az az idegesítő alak, aki mindig a gyümölcsösségről, a csokiról, a fáról, és minden érthetetlen dologról pofázik, hogy érzi a borban (megsúgok nektek egy szakmai titkot: amikor a bor erjed, belepakolnak random dolgokat, lásd eper, csoki, fa, dohány és társai, mi meg megtanuljuk kiérezni...bezony!). A reakciók persze itt sem maradnak el: "Hallod én esküszöm csak bort érzek, de azt nagyon!" - Meg jót is, mint már látom.

Ha engem is ilyen mód elemzünk ki, akkor 50%-ban szorult belém némi spirituális hajlam is. Igen, ez az a rész ahol rohansz a füstölőért, és visítva zárod be a blogomat...nem kell. Nem foglak elátkozni, ha hozol nekem egy üveg bort! Az érett kékfrankos, merlot a kedvencem, de nem haragszom meg az olaszrizling vagy a chardonnay láttán sem. Na jó, talán egy kis irsai...vagy egy kiváló házasítás mondjuk Neszmélyből vagy Villányból. Ha nem hozol, akkor kísérteni foglak az ágyad mellett gumicsizmában és ipari esőkabátban. 

Komolyra fordítva a szót. Sokat foglalkozok emberekkel, életcélom is trénerré válni. Lassan sikerül rátérnem erre az útra, bár nem tudom a fent említett dolgokkal hogy jön össze ez a pszicho dili, de néha én sem tudok magamon kiigazodni. Ez a szép az egészben, még válogatni is lehet, épp mihez van kedvem.
Az írás pedig...jött. Kreativitásom mindig határtalan volt, hol festettem, rajzoltam, agyagoztam, kötöttem, szőttem, meg mindent csináltam. Aztán egy kedves általános iskolai tanárnőm megszerettette velem a versek világát, ami egyszer egy szép napon rámutatott arra, hogy ez nekem is megy. Legalábbis szerintem. Van is egy versem ami ide vág, és egy hajnali hazautazás közben írtam alvás helyett, amikor a Balaton felett a vöröslő égbolt, és a bolyongó köd elvarázsolt. Csöpög a képernyő..értem. Azért még olvasd el a verset! Köszke! :)  

A titkos hölgy (Balatonhoz)

Tündérország határában álldogál egy tó,

ezer arcú létezése magával ragadó.

Könnycseppből születhetett, hajdanán,

egy mesevilág, vörösesen izzó hajnalán.

Titkokat rejt, ezret meg százezret,

megnyugvást ad megfáradt lelkeknek.

Ormai ölelésében magányra nem talál,

eltévedt szíveknek otthonául szolgál.

Meséljek róla? Furfangos egy hölgy.

Hideg hajnalokon vastag sálat ölt.

Tanúi jelzik, nem ment Ő még világgá,

narancs bájjal tesz minden reggelt csodává.

Ha mérges, fekete füstöt zúdít magára,

máskor vidáman mosolyog a világra.

Ezüst kendője mögött sóhajtás hallik,

kék selyemruhájában csábításra hajlik.

Udvarol szépségének az egész világ,

gyémántok csillognak kecses derekán.

Kiismerni nem könnyű, nehezen enged,

idővel türelemért kincseivel fizet meg.

Bálba is jár, holdvilág este a párja,

mesésen tündököl hófehér ruhája.

Ezerarcú nő Ő, párját sehol sem lelni,

nem akar mást mint állandón keringőzni.

Neve is van, úgy hívják: BALATON.

Ezer város lakja, homokos partokon.

Életét néki a magyar szív adta,

tükrén ragadt örökre ezer lélek mosolya.

Zárva soraimat...

Ki vagyok én? Állatbolond, krumplibogarakat szedő, cseresznyét csócsáló, pipiket ölelgető, Balaton lelkű, Szent György-hegy imádó, természetjáró, borkritizáló, fotókat kattogtató, sorokat firkáló, felhők közt repkedő de talajt túró parasztasszony. 'Oszt? Papírom is van róla!

Béke! :)